Agrár- és Élelmiszermarketing Tagozatunk a Vidékfejlesztési Minisztériumban

Március 12-én  a Vidékfejlesztési Minisztérium látta vendégül Szövetségünk Agrár- és Élelmiszermarketing Tagozatát. A rendelkezésünkre bocsájtott 40 fős nagy tárgyalót teljesen megtöltötték az érdeklődők, köszönhetően az aktuális témának „ Élelmiszerek a Neten” és a neves meghívottaknak.

Az ülés első részében az előadóké volt a főszerep. Vella Rita, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója a számok nyelvén mutatta be a mai hazai helyzetet nemzetközi környezetbe helyezve, Kelényi Kolos, a Szamos Marcipán Kft. kereskedelmi igazgatója, élő KKV-s gyakorlaton vezetett végig, Kurucz Péter, a Brandbank kereskedelmi igazgatója csatlakozó szolgáltatást ismertetett. Az ülés ezúttal is nyitott volt, elsősorban azért, hogy mind többen ismerhessék meg munkánkat, szeressék, szerettessék meg a marketinget ebben a szektorban is. Örömünkre több minisztériumi dolgozó és a Nemzeti Agrárkamara marketingesei is az érdeklődők között voltak. Az ülés második felében megvitattuk a Tagozati munka következő lépéseit, az agráriummal való lehetséges együttműködéseket, a képzések és a jó gyakorlatok átadásának módjait.
Tagi kérdésre válaszolva az elnökség, Pászti Balázs, Dr. Szakály Zoltán és Dr. Totth Gedeon megerősítették a nyitott szervezettel kapcsolatos elképzeléseiket. Ennek keretében szívesen működnek együtt mind az egyetemek hallgatóival, mind pedig az agráriumban dolgozó szakemberekkel.
A felkérésekre készséggel állnak a rendelkezésre.

+3630 297 2139

Magyar Marketing Szövetség

1142 Budapest, Kassai utca 71.

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.