Saját hírek

  • Default
  • Title
  • Date
  • Random
  • Marketing- és üzleti döntéshozókat szólít meg az idei exkluzív Marketing Summit Gazdasági kilátások és a marketing szerepe, fogyasztói és ügyfélélmény-kihívások, Post-Covid marketingmegoldások, a digitális marketing legaktuálisabb kihívásai, valamint a jövő marketingkészségei. Többek között ezeket a témaköröket hozta felszínre az idei Marketing Summit három programalkotó eseménye, amelyen összesen hat iparág majd 40 szakembere vett részt. Az idei Marketing Summit szeptember 16-án exkluzív helyszínen, a budai Haris Parkban ezekre a kérdésekre is megadja majd a választ. Sőt, a Summit PLAY videós platformról számos extra tartalom is letölthető lesz az eseményt követően.       A marketing időszerűbb, mint valaha, hiszen gazdaságmotorizációs szerepe elvitathatatlan. A marketing a vállalkozások elemi szintjén is az üzleti növekedést szolgálja, értékteremtő módon járul hozzá a szervezetek és az egész nemzetgazdaság teljesítményéhez – mondja Hinora Ferenc, a 30 éves Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) frissen újraválasztott elnöke. A szakmai szervezet elkötelezetten hisz a marketing erejében, így feladatának tekint minden olyan értékteremtő ágazati, közösségi, orientációs, társadalmi, illetve edukációs célkitűzés szolgálatát, amelyekkel érdemben támogatni tudja a megbízói, illetve szolgáltatói oldal piaci szereplőit. A Marketing Summit a marketing- és üzleti döntéshozókat, illetve szakembereket megszólító kiemelkedő esemény, amely az ősz hagyományosan legnagyobb szakmai nyitórendezvénye – emeli ki a szövetség elnöke. A Marketing Summit olyan marketing és üzleti csúcstalálkozó, amely segíti a döntéshozókat, hogy felkészülhessenek a következő időszak kihívásaira, bármelyik iparágból is érkezzenek. A marketingszakma első számú csúcstalálkozójának küldetése, hogy a marketinget a gazdasági életben hatékonyan alkalmazzák, és hogy a szakma színvonalát továbbfejlessze. Idén szeptember 16-án egy új, exkluzív helyszín, a festői szépségű budai Haris Park ad otthont a személyes jelenlétű szakmai és networking eseménynek. A szervezők ugyanakkor fontosnak tartják, hogy a konferencia előadásait azok számára is elérhetővé tegyék, akik az esemény korlátozott létszáma, vagy egyéb elfoglaltságuk miatt nem tudnak személyesen jelen lenni. Ennek érdekében hívták életre a Summit PLAY videóplatformot, amelyen nem csak az esemény kiemelt előadásai, hanem rengeteg extra tartalom is elérhető lesz korlátlan ideig. Annak érdekében, hogy a Summit témái valóban a marketing- és üzleti döntéshozók aktuális kihívásaira, kéréseire reflektáljanak, idén is programalkotói eseményeket szervezett az MMSZ a szakemberek számára. A három programalkotó eseményen összesen 6 iparág (FMCG, Pénzügy, Távközlés, Szolgáltatások, Kereskedelem, Jármű & Közlekedés) majd 40 szakembere vett részt. (A résztvevők névsora a közlemény végén olvasható.) Az idei Marketing Summit a következő 5 témakör mentén járja körül a Post-Covid marketing új lehetőségeit: gazdasági kilátások és a marketing szerepe, fogyasztói és ügyfélélmény-kihívások, Post-Covid marketingmegoldások, a digitális marketing legaktuálisabb kihívásai, valamint a jövő marketingkészségei. Ezeken felül a hazai piacon 30 éve jelenlévő márkák vezetői mutatják be első kézből, hogyan alakítják át szemléletüket, illetve működésüket, hogy még inkább megfeleljenek a jövő kihívásainak. Idén bővül a Summit díjátadóinak a száma is, hiszen az esemény immár négy nívós szakmai elismerésnek is helyet ad majd: a már hagyományos TOP 50 legsikeresebb marketingvezető díjátadása mellett, a Marketing Talent Award és a Városmarketing Gyémánt Díj pályázatok nyerteseit is itt hirdetik ki, valamint sor kerül a Magyar Marketing Szövetség Életműdíjának átadására is. A Magyar Marketing Szövetség közössége elkötelezetten hisz a marketing erejében. A pandémia hozta kihívásokat követően éppen ezért most a koronavírus járvány utáni időszak szakmai és üzleti lehetőségeit helyezzük fókuszba konferenciánkon – hangsúlyozza Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke. Az eseményen top üzleti- és gazdaságpolitikai döntéshozók, marketingvezetők, innovatív, kreatív, és digitális szakemberek, valamint iparági véleményvezérek fognak előadni. A konferencia előadásai és networking programjai inspirációkkal, információkkal, eszközökkel és azonnal bevethető marketing- és üzleti megoldásokkal segítik a résztvevőket, hogy felkészülhessenek a következő időszak szakmai és üzleti kihívásaira. A Marketing Summit Hungary fő szervezője a 30 éves Magyar Marketing Szövetség, társszervezői a Positive Adamsky reklámügynökségi csoport, valamint a Marketing & Media szaklap. Mindhárom szervező elkötelezett a marketing- és üzleti tevékenységet végzők szakmai támogatásában, valamint a helyes gyakorlatok fejlesztésében és terjesztésében. A Marketing Summit Hungary idei programalkotási eseményein az alábbi szakemberek vettek részt: Bánhegyi Zsófia (Szerencsejáték Zrt.) Bódi Krisztina (MMSZ / HORECA Tagozat) Budaházy Péter (Helida-D) Bujáki Zsolt (Porsche Hungaria) Farkas Réka (CIG Pannónia) Fazekas Bálint (Euronics) Gila Éva (Gyulahús) Hinora Ferenc (Positive Adamsky, MMSZ) Horváth Magyary Nóra (K&H) Jákó Eszter (MVM) Juhász Judit (KIA) Juhász Péter Tibor (Vodafone) Kaszás Attila (Viwa) Katona Norbert, Dr. (METU, MMSZ) Kelemen-Tűz Gabriella (Renault) Kelényi Kolos (Szamos Marcipán) Kiss Enikő (IKEA) Kovács Alexandra (E.ON) Mérő Ádám (The Coca-Cola Company) Mezősi Rita (Vylyan) Németh Károly (SPAR) Nyakas Laura (HFDA) Ördög Ibolya (Hyundai Holding Hungary Kft.) Pataky Piroska (Mastercard) Perjés Ákos (Haribo) Rákosi Viktor (Ford) Smid Beáta (Citibank) Stampel Zsuzsanna (Internet Mall Hungary Kft.) Sütő Ágnes (Bankszövetség / MMSZ alelnök) Szalkai Réka (Mastercard) Szilva Mónika (Nestlé) Szőke Orsolya (EXIM) Tengerdi Laura (Budapest Bank) Tihanyi Szabolcs (Budapest Bank) Totth Gedeon, Dr. (BGE, MMSZ / AÉMT Tagozat) Török Szabolcs (Magyar Posta) Tripolszky András (Roust Hungary) Turgonyi Szabolcs (MKB) van der Wildt Nikolett (Szentkirályi Magyarország) Várkonyi Bea (Danone)
    Read More
  • Ügyfélélmény-fókuszú szakmai közösséget szervez a Magyar Marketing Szövetség #mmsz #cxstrategy #research @Tengerdi Laura #cxpahungary Szövetségünk elkötelezett a marketing szerepének és értékteremtő képességének hirdetésében és aktív alakításában. 2020 végén publikáltuk hiánypótló ágazati tanulmányunkat, a Marketing Indikátort; töretlenül hisszük, hogy a marketing értékteremtő szerepe abban ölt leginkább testet, hogy az a terméket, szolgáltatást a teljes életszakaszán végig kíséri – annak fejlesztésétől kezdve a stratégiájának kialakításán és az arculat megtervezésén, implementálásán túl egészen az eladás ösztönzéséig, illetve az azt követően nyújtott szolgáltatásokig.  Az alapvető szakmai megközelítés változatlan, az igények azonban gyorsan formálódnak és a támogató eszközök és folyamatok is szüntelen fejlődnek, éppen ezért hiánypótló szakmai közösséget szervez az MMSZ. E formálódó tagozat célja, hogy összefogja az ügyfélélmény fejlesztésével, mérésével, és a piac- és fogyasztói szokások feltárásával foglalkozó szakembereket – mondja Klenovszki János (NRC), a közösség megálmodója.  Az MMSZ égisze alatt létrehozni tervezett MMSZ CX & RESEARCH tagozat egy olyan együttműködési, érdekképviseleti és edukációs szakmai közösség, amely elkötelezett az adatvezérelt piacfeltárási technikák alkalmazása mellett - teszi hozzá az NRC ügyvezetője. A közösség célja, hogy holisztikus szemléletet alakítson ki ezen a szakterületen,  éppen ezért is működik együtt a Szövetség a CXPA-vel (Customer Experience Professionals Association), tehát az ügyfélélmény szakértők globális szervezetével, illetve annak magyarországi képviselőivel is - emeli ki Tengerdi Laura, CCXP Hungary Network Lead. Ezen célok támogatására, a szakmai közösség indítóprojektjeként az MMSZ az online- és a piackutatási területen aktív vállalati tagjával, az NRC-vel olyan egyedülálló piacfelmérést tervezett, melynek keretében feltérképezik a hazai megbízók ügyfélélmény menedzselési és fejlesztési, valamint piac-, és fogyasztókutatási gyakorlatát is. A kutatást a CXPA által meghatározott keretrendszer és 6 kompetencia mentén végezzük, a globális szervezet magyarországi tagozatának segítségével. A közösség tagjai hiszik, hogy korszerű szemléleten alapuló technikák mentén végső soron jobb üzleti és marketingdöntéseket hozhatnak, és ez a cégek számára nagyobb bevételt eredményezhet – világítja meg a kezdeményezés hátterét Tengerdi Laura (Budapest Bank). Csatlakozz hozzánk megbízó vagy szolgáltató partnerként, kapcsolódj be a kutatásba és vegyél részt 2021. május 27-én az MMSZ CX&RESEARCH webináriumán, ahol a kutatást készítő szakértők (Katona Norbert, Tengerdi Laura, Falus Tamás, Sinka Gabriella, Hantosi Bálint, Ágoston László, Káli György, Keszőcze Fruzsina) megosztják a felmérés eredményeit. Bővebb információt az eseményről, a kezdeményezésről, illetve a kutatásról itt találhatnak az érdeklődők.                     
    Read More
  • Nemzetközi minősítésű, világszínvonalú online képzéseket tesz elérhetővé itthon a Magyar Marketing Szövetség #digitalmasters #dmi #hiszunkamarketingerejeben #mmsz30 Még a legkiválóbb szakembereknek is lehetnek hiányosságai tudásban és készségekben egyaránt, hatványozottan igaz ez a szédítő tempóban fejlődő digitális marketing számos területére. A Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) a Digital Marketing Institute (DMI) magyarországi stratégiai partnereként elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a világ legszínvonalasabb digitális marketing képzéseit. A képzések segítségével a résztvevők olyan nemzetközi minősítést szerezhetnek, amelyet az egész világon elismernek, és amely szó szerint meghatározza a globális mércét. A modern marketingben a digitalizáció egyre növekvő hangsúllyal van jelen, szerepe ma már meghatározóbb, mint a hagyományos kommunikációs csatornáké, sőt a kis- és középvállalkozások marketingtevékenysége szinte teljes mértékben az online megoldásokra fókuszál. A Magyar Marketing Szövetség elkötelezett a marketingtevékenységet végző szakmai közösség minőségi digitális tudásának fejlesztésében, hiszen küldetése kezdettől fogva a szakmai és gazdasági értékteremtés, amelyben megkerülhetetlen szerep jut a digitális marketing edukációjának - hangsúlyozza Hinora Ferenc, a 30 éves szervezet elnöke.  E cél érdekében a Magyar Marketing Szövetség három pillérre épülő komplex digitális képzési programot hozott létre, amely a következő elemekből áll:     A Digital Marketing Institute digitális marketing online képzései esetén PRO és SPECIALIST szintű programok, illetve rövidebb tanfolyamok közül választhatnak az érdeklődők. Az angol nyelvű online képzésekkel, DMI nemzetközi minősítést szerezhetnek a résztvevők, amelyet az egész világon elismernek, és szó szerint meghatározza a globális mércét. A MasterClass digitális marketing mesterkurzust a Magyar Marketing Szövetség azzal a céllal hívta életre, hogy a marketingben megkerülhetetlen technológiai folyamatokat, lehetőségeket, digitális trendeket és megoldásokat a marketingtevékenységet végzők egy magyar nyelvű képzéssorozat keretében naprakészen, átfogóan megismerjék, valamint elsajátítsák. A Mastermind, úgyis mint a komplex képzési program harmadik pillére, minden eddiginél rugalmasabb, vállalatokra, márkákra szabott, egyedi igényeknek megfelelő, gyakorlatorientált workshopokat takar magyar nyelven, a digitális képzések széles választékával. A hazai marketingközösség meghatározó szakmai szövetségének (MMSZ) képzési programjai minden igényt, tudásszintet és érdeklődést kielégítenek: így a professzionális marketingszakemberek (hirdetői és ügynökségi oldalról egyaránt) és üzleti döntéshozók mellett ajánljanak képzéseket a teljesen kezdők, a friss diplomások, vagy akár a karrierváltók számára is. A DMI angol nyelvű, egész évben elérhető online képzései folyamatosan biztosítják a tanulás lehetőségét, segítik a sikeres karrierépítést és formálják a jövő szakembereinek készségeit is. Ezek a nemzetközi tanúsítványt adó képzések az egyetlen olyan világszerte is elismert tanfolyamok, amelyeket több vezető iparági szervezet, köztük az Amerikai Marketing Szövetség (AMA) is jóváhagyott. A képzések elvégzését a hazai marketingszakma jeles képviselőinek bevonásával - angol nyelvű képzések esetén egyedülálló módon - magyar nyelvű mentoring programmal is támogatja a Magyar Marketing Szövetség. „A marketing iparág töretlenül élen jár a digitális innováció alkalmazásában, ezért minden eddiginél fontosabb, hogy a marketingszakemberek az ehhez szükséges kritikus képességekkel és ismeretekkel rendelkezzenek - mondja Ken Fitzpatrick, a DMI ügyvezetője. Nagyon örülünk annak, hogy stratégiai partnerünk, a Magyar Marketing Szövetség segítségével a képzéseinket már Magyarországon is elérhetővé tehetjük, amivel a világszínvonalú tudás megszerzésén túl arra is lehetőséget biztosítunk a résztvevők számára, hogy ők legyenek a digitális marketing szakma jövőbeli vezetői” – teszi hozzá a DMI CEO-ja. A Magyar Marketing Szövetség a Digital Marketing Institute magyarországi stratégiai partnereként elhozza a hazai szakemberek, és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb digitális marketing képzéseket; mindezzel célunk, hogy új szintre emeljük a hazai digitális marketingtudást – emeli ki Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke. Hiszünk a marketing erejében! Mit kell tudni a Digital Marketing Institute-ról? A digitális piaci készségfejlesztés világvezető intézménye, képzéseit több mint 120.000 szakember végezte el és több mint 25.000 expert szerzett nemzetközi tanúsítványt, minősítést. A DMI minősítést szerzett tagok 95%-a sikeresen építi karrierjét, több mint 80%-ukat előléptették, miután megszerezték képesítésüket, és a DMI tagjainak 88%-a jelenleg is felsővezetőként dolgozik. A világ legnagyobb márkáinak munkavállalói is a DMI online képzéseit választják. A DMI képzések programjait a világ vezető marketingszakértőiből álló tanács validálja, amelyben olyan globális szerezetek szakértői vesznek részt, mint a The Coca-Cola Company, Microsoft, IBM, Facebook, Linkedin, vagy éppen a Google.
    Read More
  • Köszönjük Emil, hogy évtizedeken keresztül tanítottál minket, marketingeseket! De nemcsak a marketingeseket, hanem az értékesítőket, a kommunikációs szakembereket, a hálózatépítőket, és persze általában a magyar vállalkozókat. Sőt, mindenkit! Mert bárki, aki részt vett valaha Tonk Emil tréningjein, olvasta könyveit, meghallgatta hanganyagait, és utána alkalmazta tanácsait, jobb ember lett. Azon szerencsések pedig, akik személyesen ismerhették, minden egyes találkozás után új lendülettel vetették bele magukat a munkájukba és az életükbe. Mert mindenkihez volt egy jó szava, egy inspiráló mondata – legtöbbször az, amire az illetőnek akkor épp szüksége volt. Nem túlzás, hogy Tonk Emil nélkül ma nem lenne marketing Magyarországon. Pályája elején a marketing fogalma még lényegében ismeretlen volt itthon. Így hát Tonk Emil meghonosította. Mivel eredetileg vegyészmérnöknek tanult, így először ilyen cégek marketing vezetője lett a hetvenes-nyolcvanas években. Aztán a rendszerváltozás után, amilyen gyorsan csak lehetett, vállalkozónak állt. Azt tűzte ki célul, hogy a hazai üzleti kommunikációt európai szintre emeli. Hogy vállalkozók ezreinek tanítja meg, miért fontos a profi üzleti gondolkodásmód, a hatékony marketing és értékesítés, a vezetői példamutatás. Rövidesen az egyik legkeresettebb előadó és tréner lett, és mintegy tízezer alkalommal osztotta meg tudását, tapasztalatait a közönséggel. Mivel egyre többen kérték tőle, előadásai esszenciája könyvben és CD formájában is megjelent: hét kötetből álló „Üzleti Patika” sorozata ma is sokak polcán ott áll, közel száz hanganyagát pedig rengetegen hallgatják szerte az országban. Sőt, van több olyan értékesítői csapat, akik ezzel kezdenek vagy éppen zárnak minden hetet. Tonk Emil nemzetközi elismertséget is szerzett, amikor 2010-ben beválasztották a Világ húsz Legjobb Üzleti előadója, trénere közé. 2013-ban pedig a Mentor Oscar díjat is kiérdemelte, ezzel is tisztelegve azelőtt, hogy több generációnak volt mentora, sőt egyenesen mestere. Ahogy Tonk Emil nélkül nem lehetne magyar marketingszakma, úgy Magyar Marketing Szövetség sem. 1990-ben egyike volt az alapító tagoknak és aztán 29 éven át volt a szervezet alelnöke, majd lett kifejezetten az előtte való tisztelgésül létrehozva az örökös alelnök pozíció. Ahogy gyakran mondta az elnökségi üléseken: a szótár az egyetlen hely, ahol az eredmény megelőzi a munkát. Így aztán rengeteget dolgozott azért, hogy a marketingszakma megítélése jó és egyre jobb legyen. Mindvégig önzetlenül, töretlen hittel, lelkesedéssel, megosztva tudását és kapcsolatait. Igazi integrátor személyiség volt: megbecsülték a nagyvállalatok, szerették és tisztelték a kis- és középvállalatok, címzetes egyetemi docensi címmel ismerte el a marketing felsőoktatás. Bármikor belépett az ajtón, örökifjú úriemberként, divatos öltönyében és mindig stílusos sáljában, máris mindenkinek jobb lett a napja. Mindenki odafigyelt rá és ő is odafigyelt mindenkire. Szerénysége, szakmai alázata, kedvessége és bölcsessége felemelő volt. Na és persze feledhetetlen humora. Viccei nemcsak megnevettettek, de elgondolkodtattak, egy-egy szakmai kérdést új perspektívából világítottak meg. A Magyar Marketing Szövetségnél idén terveztünk Életmű-díjat átadni neki. Elismerni azt a rengeteg mindent, amit a magyar marketingért, a magyar marketingesekért az elmúlt évtizedekben tett. Sajnos ezt a díjat már csak posztumusz formában tudjuk átnyújtani, mert Emil váratlanul eltávozott közülünk. Hogy milyen sokan tisztelték és szerették, jól mutatja a többezer hozzászólás a közösségi média oldalakon. Ahogy azt is, hogy nemcsak egy nagy marketingest, de egy nagy embert vesztettünk el. A Magyar Marketing Szövetségnél nem lehetünk elég hálásak, hogy ismerhettük, hogy együtt dolgozhattunk vele. Most fájó szívvel búcsúzunk, de életművét megőrizzük, tanításait, bölcsességét pedig a jövőben is igyekszünk továbbadni. Köszönjük, Tonk Emil! Tonk You! A búcsúztatót Dr. Papp-Váry Árpád, a Magyar Marketing Szövetség alelnöke, a Budapesti Metropolitan Egyetem Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Kar dékánja írta.
    Read More
  • A szakembert a Magyar Marketing Szövetség saját halottjának tekinti Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Tonk Emil, a Magyar Marketing Szövetség alapító, örökös tagja, amelynek minőségi működéséhez 29 éven keresztül ügyvezető alelnökként is hozzájárult, február 23-án elhunyt. Magyarország egyik első marketingvezetőjeként üzletemberek sokaságát vezette sikerhez - tréningjeivel, workshopjaival, előadásaival új utakat nyitott meg az üzleti kommunikáció gyakorlati elsajátításában, a tárgyalási, kommunikációs, értékesítési és marketingmódszereinek, prezentációs technikáinak tanításában. Szakértő munkáját Mentor Oscar-díjjal is jutalmazták, valamint 2010-ben a világ legjobb előadói közé is beválasztották. Többéves személyes tapasztalatára, üzleti szemléletmódjára építve az üzletemberek, vezetők és munkatársaik képzésével foglalkozó Üzleti Akadémia vezetője volt, és rendszeresen tartott előadásokat, tréningeket, szemináriumokat konferenciákon, szakmai rendezvényeken, és felsőfokú intézményekben is. Tonk Emil búcsúztatására szűk családi körben kerül sor, a szakma számára nyílt megemlékezésről a későbbiekben adunk tájékoztatást. Tonk Emilt a Magyar Marketing Szövetség saját halottjának tekinti.
    Read More
  • A 2016-ban alakult, és a Magyar Marketing Szövetség exkluzív szakmai közösségeként működő Marketing Döntéshozók Klubja immár 5 éve összegzi, mi várható a marketingkommunikáció területén az előttünk álló esztendőben. Az elmúlt hónapokban jelentősen megváltozott minden: biztonság-, és bizalomhiány jellemzi ma a környezetet. A marketing és kommunikációs szakma döntéshozói éppen ezért a márkák kommunikációja során az érzelmek jelentőségét, a kommunikációs csatornák és eszközhasználat esetén az egyre tudatosabb differenciálást, míg a stratégia kapcsán az agilitás fontosságát emelik ki.   Vajon hogyan alakul a vírushelyzet? Hogy reagál minderre a társadalom, merre mozdulnak el a célcsoportok? Kinyílik-e a világ újra, vagy marad minden online? Vajon a társadalom anyagi és mentális tartalékai meddig elegendők? Ezer és egy kérdés – egyelőre válaszok nélkül. Ahogyan a fogyasztók, úgy a döntéshozók gondolkodására is rányomja a bélyegét a COVID-hatás, miközben mindenki reménykedik, hogy a tavasz majd valódi újjászületést hoz. Bizonytalan környezetben, az eddig megszokott „jaj, de jó, hogy látlak, mert eszembe jutott..."  folyosói impulzusok hiányában kell most tervezniük a szakmai döntéshozóknak; így új nézőpontok, új szempontok és más hangsúlyok jellemzik az idénre várható marketingkommunikációs trendeket  – emeli ki Katona Norbert, az idén éppen ötéves Marketing Döntéshozók Klubjának alapítója. Felértékelődnek az emberi kapcsolatok Azt látom a kutatásokból is, hogy szinte minden téren növekedett a „nem tudom/nincs válasz”- arány - egyértelműen látszik a kiábrándultság, a fontossági sorrendek átalakulása, és mindez lecsapódik az attitűdökben is. Visszafogott a preferencia- és vásárlási döntési hajlandóság, szívesen csak abban döntenek az emberek, amiben biztosnak érzik magukat vagy a körülményeket, és nem sok ilyen maradt, egyszerűen eltűnt a kiszámíthatóság – adja meg a kezdő hangot Jákó Eszter (MVM). 2021-ben egyre nagyobb teret fog nyerni a márkák, vállalatok társadalmai és szociális felelősségvállalása, valamint az ehhez kapcsolódó kommunikációs üzenetek. Ezek egyre jobban integráns részei lesznek a marketing aktivitásoknak és végső soron a márkák DNS-ébe épülnek majd be – jósolja van der Wild Nikolett (Szentkirályi Magyarország). Ez most nem a rációk, akciók és promóciók kora lesz, hanem az érzelmeké - a bizalom pedig kiemelt szerepet kap majd a fogyasztói döntésekben. Várhatóan 2021-ben jóval több márka fog egyre bátrabban beállni társadalmi és szociális témák mögé; a kihívás a marketing számára pedig az lesz, hogyan tegye ezt egyedien, koherensen és hitelesen, és úgy, hogy valóban legyen is tartalom mögötte – teszi hozzá a szakember. Ezzel összefüggésben a marketingkommunikációban felértékelődik a „kevesebb több” elve: tiszta, egyszerű és egyértelmű üzenetekkel, világos előnyök, értékék kommunikációjával kell megszólítanunk a fogyasztókat – vallja Németh Károly (SPAR). A pandémia jelentős változásokat hozott a fogyasztói hozzáállásban, viselkedésben és költési szokásokban is. A kialakult helyzet világszinten kikényszerítette a társadalmi összefogást. Ez a társadalmi szintű közösség-központúság hatással lesz a vásárlási szokásainkra - vásárlói motiváció a másokkal megosztható és élvezhető termékek, szolgáltatások irányába tolódik el, ezért a fogyasztók fogékonyabbá válnak a pro-szociális magatartást tanúsító márkák iránt – vetíti előre Dudás Krisztina (Hammel & Hochreiter). Ezzel párhuzamosan a fizikai jólét mellett a mentális jólét is kiemelten fontossá válik. Egyre fontosabb számunkra, hogy hova tartozunk, és hogy kire számíthatunk. Az izoláció sokkal szorosabbra fűzte a családi, baráti és közösségi kapcsolatainkat – hangsúlyozza Szilva Mónika (Nestlé) – így a kommunikációban előtérbe kerülnek  valós emberek és élethelyzetek, melyek életünk sokszínűségét reprezentálják. Polarizálódó fogyasztó igények - fókuszban az ügyfélélmény   Az új ötletek, magatartásformák és technológiák évtizedek alatt érik el a kritikus tömeget. A pandémiában viszont éveken át tartó változásokat látunk, néhány rövidke hónapba csomagolva. Kis- és nagymárkák egyaránt küzdenek azért, hogy utolérjék a fogyasztói magatartás radikális változásait – emeli ki Dudás Krisztina (Hammel & Hochreiter). Az újesztendő beköszöntétől nem lehet várni a fogyasztó magatartásban a vírushelyzet miatt történ radikális változások nagymértékű visszarendeződését – állítja Németh Károly (SPAR); a fogyasztó célja az marad, hogy kevesebbszer, jobban átgondoltan, minél egyszerűbben, kényelmesebben, gyorsabban vásároljon. Mindezzel összefüggésben előtérbe kerül az ügyfelek megtartása, ezt pedig akkor érjük el, ha képesek vagyunk gyorsan reagálni a folyamatosan változó ügyféligényekre. Fontos, hogy ezeket a vágyakat – folyamatos érdeklődéssel, kutatással, ügyféllátogatással, ’behallgatással’– feltárjuk és felhasználjuk az új irányok kialakítása során. A vállalati és ügyfélstratégiát újra kell gondolni és át kell alakítani a megváltozott igényeknek megfelelően  állítja - Tengerdi Laura (Budapest Bank). Az ügyfélélmény, vagy sokkal inkább a „human experience” dönti el a következőkben, hogy melyik cégnél maradnak, illetve melyik márkát választják az emberek – vallja a Budapest Bank szakembere. 2021 egyúttal előrevetíti a fogyasztási igények mindinkább kétpólusúvá válását is. Azon családok és fogyasztók, akiket anyagilag érzékenyen érintett a pandémia, sokkal tudatosabban keresik az ár-érték szempontjából kedvező termékeket, megoldásokat. Az anyagilag kedvezőbb helyzetben lévő fogyasztók esetében ugyanakkor a tudatosság, a biztonság, egészségesség, fenntarthatóság, minőség irányában erősödik - állítja Szilva Mónika (Nestlé). Mindez természetesen hatással van a vásárlási szokásainkra is; a vásárlási motiváció egyes szegmensekben a másokkal megosztható és élvezhető termékek és szolgáltatások irányába tolódik majd el – egészíti ki Dudás Krisztina. Fogyasztói út és adatalapú marketing  A vásárlási szokásaink fundamentálisan változtak meg: megkerülhetetlenné vált, hogy a termékeink, szolgáltatásaink minden helyzetben és minden csatornán elérhetővé váljanak. Könnyen és felhasználóbarát módon működő applikáció ma már elengedhetetlen belépő az e-commerce térbe. Az automatizáció kényelmes vásárlói útvonalakat tud kialakítani, személyre szabott üzenetekkel és élményekkel segít minket, cserébe elnyerhetjük a fogyasztó lojalitását – emeli ki Szilva Mónika (Nestlé). Újra kell rajzolnunk az ügyfélutakat is, hiszen ami tegnap jó volt egy embernek, az ma már egyáltalán nem biztos, hogy élményt nyújt. A fogyasztók ma rájuk szabott, rájuk optimalizált egyéni, de mégis kényelmes ügyfélútra vágynak. A lényeg a gyorsaság és az adott feladat minél egyszerűbb megoldása, súrlódások nélkül – hangsúlyozza Tengerdi Laura (Budapest Bank). A cégeknek arra kell törekedniük, hogy az ügyfélélmény holisztikusan beépüljön a teljes vállalat életébe: minden munkatársnak részt kell ebben a folyamatban vennie, nem csupán a frontvonalban dolgozók felelőssége, feladata ez. Azok a cégek lesznek sikeresek, ahol nem csupán ad-hoc módon, hanem tudatosan építik az ügyfélközpontú kultúrát – véli a Budapest Bank szakembere. Mindeközben egyre növekszik a social tér médiazaja is – hívja fel a figyelmet Turgonyi Szabolcs (MKB). Ennek a felhasználói oldalon tapasztalható, a figyelem fókuszát adott esetben elirányító hatásai miatt 2021-ben a hirdetők számára növekvő feladatot jelenthet, hogy ezeken a felületeken az üzeneteiket megfelelő memorizálhatósággal és hatékonysággal tudják célba juttatni. Mivel egyre több időt töltünk az online térben, az adatbiztonság, az adatok megfelelő kezelése, a transzparens kommunikáció felértékelődik. A fogyasztók sokkal tudatosabban igénylik, sőt elvárják az etikus adatmenedzsmentet. Mindezt a „cookie-mentes” világ egyre jobban kiélezi, és a first party data-invesztíció elsődleges fontosságúvá válik – teszi hozzá a Nestlé szakterületei vezetője, Szilva Mónika.     Tovább finomodik az eszközhasználat A jelenlegi helyzetben, amikor a fogyasztók nagy része nem – vagy csak rövidebb időre – hagyja el az otthonát, a korábban megszokott és jól bejáratott offline médiacsatornák mellett/helyett az online térben történő elérés jelentősége megnő, hiszen ezeken keresztül helyszíntől függetlenül érhetőek el, ösztönözhetőek vásárlásra. A limitált marketingkeretek miatt a hirdetők számára a megjelenések teljesítőképessége bizonyosan felértékelődik, így 2021-ben a performance alapú hirdetési megoldások részaránya várhatóan tovább nő a médiamixekben – vetíti előre Turgonyi Szabolcs (MKB). A médiahasználat területén tovább erősödik a rugalmasan kezelhető médiatípusok használata; jól célozható, szegmens alapú, személyre szabható és agilisan bevethető megoldások felé várható eltolódás – erősíti meg a SPAR marketingvezetője. A tartalomfogyasztás és -gyártás tovább szegmentálódik és diverzifikálódik, a mass célcsoportok helyett az adatalapú, illetve szegmens alapú tartalom előállításban vár robbanást és izgalmas megoldásokat Kovács András Péter (Telekom). Jákó Eszter (MVM) számít a rendezvény-jellegű aktivitások, a személyes jelenlétet igénylő események előtérbe kerülésére amint erre lehetőség lesz, ugyanakkor biztos benne, hogy megtartunk sok mindent a virtuális tér használatából is. Az élmények és élő események (Olimpia, EB, Fesztiválok) szerepének felértékelődésére számít Kovács András Péter (Telekom) is, ugyanakkor azt elképzelhetőnek tartja, hogy a tömegrendezvények soha nem látott korlátozások és szabályozások mellett kerülnek megszervezésre - ezzel együtt arra számít, hogy egyre több kisebb szerveződéssel, attrakcióval, új megoldásokkal és szponzorációs ötletekkel fogunk majd találkozni. Bizalomra és bátorságra épült agilis stratégiák Az idei év legnagyobb kihívásának azt tekinti Jákó Eszter (MVM), hogy hogyan fogunk majd kijönni a mostani helyzetünkből, mennyit tanultunk belőle, mit tartunk meg. Hatalmas felelőssége van a szakmánknak abban, hogy a világ ne álljon vissza a korábbi, fenntarthatatlan és pazarló létformájára, hanem közelítsen az egyensúlyhoz, amiben az üzleti és a társadalmi célok is megvalósulhatnak – teszi hozzá az MVM kommunikációs igazgatója. A valódi siker érdekében a vállalatoknak ki kell építeniük és fenn kell tartaniuk a márkaértéket és az affinitást a digitális térben. Ehhez teljesen új üzleti modellekre és értékjavaslatokra lesz szükség a fogyasztók változó életmódjához igazodva. Ennek a stratégiának a középpontjába a márka rajongói közösségépítés kerül – véli Dudás Krisztina (Hammel & Hochreiter). Erős háttér, megbízhatóság: a győztes marketing stratégiák alapja annak a kötődésnek a kialakítása lesz, amelyek az adott márkában történő megingathatatlan bizalmat szolgálják (élelmiszerbiztonság, elérhetőség, gyors és kényelmes megoldások) – vetíti előre Németh Károly (SPAR). Soha nem látott igény van a biztonság iránt. A szolgáltatások fejlesztésében és értékajánlatok szintjén is a felerősödő biztonságérzet kielégítésére kell törekedni – teszi hozzá a SPAR szakembere. 2021 a nagy egymásra-, és visszatalálás éve lesz – vallja Kovács András Péter (Telekom). Ebben az évben azok a marketingstratégiák kerülnek majd ki nyertesen, amelyek optimista vízióval szolgálnak arra, hogy hogyan tudunk együtt egyénként, közösségként és társadalomként előrelépni, felkészülni a váratlan helyzetekre és megjavítani azt, amit a mindennapi működésünkben már olyan rég megjavíthattunk volna. Márkák közötti éles versenyt jósolnak a szakemberek továbbra is – a küzdelem azért folyik, hogy megtalálják, hogy az új ötletek közül melyik a legéletképesebb és a leghitelesebb. Mivel új dolgok érkeznek - a megelőlegezett bizalom és bátorság itt nagyon kifizetődő lehet. Akkor járunk jól és mutathatunk utat a szakmánkban és teremtetünk értéket – egészíti ki Kovács András Péter (Telekom), ha működésünket a következő négy fogalom szerint vizsgáljuk egész évben: fenntartható, felelős, inkluzív és releváns.
    Read More
további hírek betöltése összes betöltése

+3630 297 2139

Magyar Marketing Szövetség

1062 Budapest, Délibáb utca 29

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.